Chuck Norris a Peace Runon

Chuck Norris a Peace Runon

Chuck Norris hamarosan Magyarországra látogat. Ennek apropóján adott villáminterjút a virtualfutok.hu-nak, illetve benevezett a következő futamunkra.

virtualfutok.hu: A nem éppen békés imidzse ellenére benevezett a Peace Run futamunkra. Minek köszönhetjük, hogy velünk tart?
Chuck  Norris: Ha tehetem, mindenhol ott vagyok, ahol megmérethetem emberfeletti erőmet és kitartásomat.
VF: Melyik távon áll rajthoz?
CN: Mivel külön-külön egyik táv sem lenne kihívás, úgy döntöttem, hogy az összesre benevezek, és egyszerre fogom teljesíteni mindegyiket.
VF: A helyezést illetően mivel lenne elégedett?
CN: A magyar futóknak nincs esélyük ellenem, ezért önmagamat fogom legyőzni. A futam utolsó napján, 2019. január 1-én rajtolok, de a terveim szerint már 2018. december 30-án, a futam első napján célba érek.
VF: Hogyan készül a versenyre?
CN: Nincs szükségem rá, hogy külön készüljek. A hétvégi hosszúkat egyébként levegővétel nélkül futom, a résztávozásokon pedig jó barátom, Lewis Hamilton kísér a Mercijével.
VF: Mit szól ahhoz, hogy mióta az ön neve is felkerült a rajtlistára, jelentősen visszaesett a nevezési kedv?
CN: Meg tudom érteni.
VF: Mit üzen a Peace Run teljesítőinek?
CN: Reszkessenek!!!
 
Azok, akik nem ijedtek meg, és versenyre kívánnak kelni Chuck Norris-szal, ide kattintva még nevezhetnek, de mi óva intünk ettől minden földi halandót!​
 
Az online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013
Az online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013
Bankkártya adatai áruházunkhoz nem jutnak el.
Minden jog fenntartva! © VirtualFutok.hu 2016-2018