Mindjárt futunk!

Mindjárt futunk!

2017.02.23.
A Tavaszköszöntő Futamig már csak egyetlen hét van hátra. Mit tehetsz a felkészülési időszak végén, hogy a versenyen a lehető legjobb formádat hozd? Csontos Imre edző tanácsadónk írásából megtudod.

A versenyfölkészülés utolsó hete a finomhangolás. Hogyan lehet egy hangolás finom? Nem tudom, még nem kóstoltam, de egy biztos: fontos. És nem akarok egoistának tűnni (már késő…), de a "fontos" szó, már majdnem "Csontos".
 
Alapszabály, örök igazság, hogy nem az utolsó hetekben fogsz fejlődni, nem az azalatt elsajátított tudásból kell futnod. Már korábban, hónapokkal ezelőtt érdemes elkezdeni a megfelelő fölkészülést, hogy a tested elérje a kívánt fejlődést. Ekkor már csak formát időzítünk.
 
A példámat most úgy írom, mintha vasárnap mennél versenyezni. Értelemszerűen ha szombaton mész, akkor is ezek az arányok vonatkoznak rád.
 
Vasárnapi verseny esetén hétfőn még nyugodtan futhatunk a megszokott módon, még akár kedden is. Szerdán már picit könnyítsünk az eddig megszokott edzésen, érdemes kevesebb kilométert futni. A héten egy gyorsabb edzést javaslok, vasárnapi teljesítés esetén ezt csütörtökre tegyétek. Fontos, hogy kapjon még egy utolsó ingert a láb és az érrendszer, hogy emlékezzen. De az is, hogy ezt kitudja pihenni a versenyig, ezért csak 80% körüli terhelés az ideális (intenzitásra és mennyiségre is). Pénteken még valami könnyűcskét fussunk, átmozgatás gyanánt, szombaton pedig már pihenjünk, tehát gameboyozzunk otthon :---).
 
Vasárnap verseny előtt 2 órával együnk még valami könnyűt, ami a vércukorszintünket is fönntartja. Az utolsó napokban érdemes sok folyadékot fogyasztani (apró kortyokra szétosztva egész napra), így segítve testünk hidratációját. Bár ezt tulajdonképpen egész évben kellene...
 
Jó futást kívánok mindenkinek! Aki pedig még nem nevezett, kattintson ide.
 
Az online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013
Az online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013
Bankkártya adatai áruházunkhoz nem jutnak el.
Minden jog fenntartva! © VirtualFutok.hu 2016-2017