Virtualfutok.hu - már két keréken is!

Virtualfutok.hu - már két keréken is!

Visszatérő kérdés versenyzőinktől, hogy miért nem rendezünk futamot kerékpárosoknak. Eddig azt választoltuk, hogy tervben van, ma már azt, hogy a tervet megvalósítottuk. A május első hétvégéjén rendezendő Cofidis Virtuálfutás és Bringás Futamon már kerékpáros távok közül is lehet választani.

Ezúttal a "közkívánatra" valóban igaz, nem csupán jól hangzó marketing klisé. Az ugyanis, hogy  a soron következő futamunk nem csupán futva, hanem két keréken is teljesíthető, nagyban köszönhető annak az igénynek, amit az utóbbi hónapokban sorozatosan jeleztetek felénk telefonon és írásos üzenetekben.
 
Mi pedig a Cofidis Magyarországgal összedugtuk a fejünket, ötleteltünk, kalkuláltunk, és úgy döntöttünk, belevágunk. Mert hisszük, hogy van létjogosultsága Magyarországon egy olyan kerékpárversenynek, amivel elsősorban az amatőr bringásokat célozzuk meg. A hobbi futóknak számos lehetőségük van versenykörülmények között megmérettetni magukat. De mi a helyzet a biciklisekkel? Róluk - néhány kivétellel - mintha megfeledkeztek volna a versenyszervezők, pedig tömegekről van szó.
 
Ha már kerékpárverseny, átgondoltuk, miért jó, ha ezt is "virtuális" körülmények között teljesíthetitek. Egyrészt ugyanazon okokból, amiért a futóversenyünket: az induláshoz nem kell konkrét időponthoz és helyszínhez alkalmazkodnotok, mert a megadott három napon belül bármikor, a világ bármely pontján nekivághattok a választott távnak. Másrészt azért, mert míg a futócipő elfér egy szatyorban, addig a kerékpár szállítása ennél jóval körülményesebb. Ha velünk tartasz májusban, ezzel sem kell bajlódj. Csak kilépsz a kapunk, felülsz a bringára, izzítod a GPS-t, és elrajtolsz.
 
Ha úgyis tekernél egyet a kellemes tavaszi hétvégén, miért ne tedd ezt "virtuális" versenykörülmények között, egy rászoruló alapítványnak segítve? Ha pedig nehezen szánod rá magad a mozgásra, használd ki, hogy a futamunk remek motiváció némi sportoláshoz. Egy igazi örömtekeréshez, ami közben ott bizsereg benned a verseny okozta kellemes izgalom, és doppingol az érzés, hogy ezúttal a kerékpározás nem csupán öncélú, hanem karitatív tevékenység is egyben.
 
Tarts velünk, ha profi vagy amatőr futó, kerékpáros, netán triatlonista vagy. De várunk akkor is, ha eddig csak közlekedési eszközként használtad a bringád. Fuss, tekerj, segíts, élvezd a mozgás örömét, örülj annak, hogy örömet okozol másoknak. Erről szól a Cofidis Virtuálfutás és Bringás Futam.
 
A megszokott futó távok mellett (2.5, 5.25, 10.5 és 21.1 km) ezek közül a kerékpáros távok közül választhatsz nevezéskor:
100 km (haladó táv)
50 km (középhaladó táv)
25 km (hobbi táv)
 
Ezek pedig a szervezetek, akik várják, hogy regisztrációkor válassz egyet közülük:

Nevezz, és kezd el a felkészülést már ma!

VIRTUALFUTOK.HU - COFIDIS MAGYARORSZÁG. EGYÜTT, MÁSÉRT.

A futam fő támogatója a Cofidis Magyarország. Szintén a Cofidisnak köszönhető, hogy a kerekesszékes versenyzőink nevezése minden kategóriában ingyenes.
 
A futam további támogatói: ÉremgyárLiquid LunchHigh5FUTOCIPOTESZT.HUTomTom SPORT. Együttműködő partnerünk Magyarország legnagyobb kerékpáros sportegyesülete, a SUPERIOR MTB TEAM.

 

 

Az online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013
Az online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013
Bankkártya adatai áruházunkhoz nem jutnak el.
Minden jog fenntartva! © VirtualFutok.hu 2016-2017